R.I.P.



Egyre jobban imádom a Munkát! 

Azt, hogy mindent megkérdőjelez, így szedi darabjaira azt komplett hiedelemhalmazt, ami hajlamosak vagyunk énként definiálni. 

Miközben az ÉN csendben ül a sarokban és hallgat.

A hétvégi tematikus napon jókat nevettünk, amikor megjegyeztem, hogy van egy rakás Kicsi Helga, aki szentül meg van valami felől győződve. Aztán a kék sarokban ott csücsül egy újabb csapat Helgácska, aki szintén a saját hitét hangoztatja. Mindegyik csapatban az a közös, hogy boldogan ujjong és éljenez, ha a dolgokban a saját igazát látja, s nem azt, ahogy azok a valóságban vannak. 

Katie módszere gyakorlatilag a Dharma maga - segít meglátni azt, ahogy a dolgok vannak. Se többet, se kevesebbet, csak azt, hogy valami van. 

Ezért is örülök, amikor egy-egy témára megcsinálom a Munkát. 
Örülök, pedig már az elején tudom, hogy  egy újabb kicsi Helga  fog feloldódni a térben. Örülök, mert tudom, hogy a gyakorlat után már nem az leszek, aki előtte voltam.

S mi lesz, ha az összes Kicsi Helga a maga kis történetecskéivel feloldódik? 
Semmi különös.
Szabadság.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dubajoztam

Új Medicina - Felfoghatatlan baj a fészekben

Új Medicina - Női dolgok