Love is a four letter word

Angol lingvisztika egyszerűen négy betűs szavaknak definiálja a káromkodást, mint  például  shit, fuck, dick.

Minő érdekesség, a love szó is négy betűből áll. 

Korábbi posztomban írtam, hogy a szerelem lehet sötét verem is, miként a mennyek országa is. Az, hogy melyik, az attól függ, mi van a homlokunk mögött vagy éppen a  bordáink között.

Ugyanis a szerelem egyhegyű állapot, akárcsak a meditáció. Hatalmas potenciál rejlik benne!

Míg a meditációban a fókuszunk az adott aspektuson nyugszik, addig szerelem során  az imádott lény áll a központban vagy a célkeresztben.
S míg a meditáció egyhegyű állapota a  teljes tudati  kinyílást hordozza magában, addig ez a szerelem korátsem így élődik meg az egyedek szintjén. 

A hétköznapi szerelem során az egyhegyűség, az egy lényre való fókuszáltság ugyanis kizár és beszűkít.

Egy embert akarok szeretni, neki akarom adni az összes figyelmemet, kedvességemet. 

S közben persze a legjobb formámat akarom hozni, elkápráztatni. 

A csapda: ugyanezt várom el. Mi ez, ha nem egy orbitális hazugság, aminek kimenetele már előre tudható.

Női magazinok hosszas oldalakat töltenek meg szerelmes nőkről (és férfiakról), akik elhanyagolják barátaikat, hobbijaikat vagy éppen családjukat.  

Csak én legyen neki, csak én legyek fontos, én legyek számára a legjobb, legizgalmasabb, csak velem akarjon lenni.

Belekergetem magam az elvárások tökéletesen felépített rendszerébe:

• nekem milyennek kell lennem az ő irányába. Micsoda kérdés: TÖKÉLETESNEK!
• s neki milyennek kell lennie. Egyértelmű: HÁLÁSNAK!  Értékelnie KELL a fáradozásaimat, önfeláldozásaimat, mindent és mindekit kizáró szerelmemet. Azt, hogy nekem csak ő van.

Közben azt sem veszem észre ki vagyok én, s ki is a másik. Nem őt látom, hanem csak egy képzelethalmazt, akinek szép a szeme és csengő a nevetése. 

Szövögetem képzelgéseimet:  mi van ha mással van, ha másnak is megakad rajta  a szeme, mi van, ha mással is jól érzi magát, mi van ha ez a harmadig izgamasabb, vonzóbb, mint én?

Vajon miért nem ír, hív, keres? Biztos sok a dolga. Biztosan mással van. Biztosan már nem tart okosnak, szépnek, vonzónak, biztosan megbántottam, biztosan számítok neki...Biztosan.

El sem kezdődött a kapcsolat, de már a rémséges véget látjuk, amikor elveszi valami  galád mocsadék a legféltettebb kincsünket!

Egy embertől elvárni  teljes és odaadó szeretet, érintést, megértést, dícséretet, bókot nemcsak lehetetlenség, hanem oktalanság is. Ugyanis kizár.

A beszűkült térben már fel sem tűnik a szembejövő srác  csillogó tekintete, egy kolléganő kedves szava vagy  a dugóban melletted rostokló szélesen mosolygó rendőrökkel teletömött   autó. Visszamosolyogni - miért ne? 

Nagy tanulság, hogy mindent megkaphatunk, amire vágyunk, mégpedig a legváratlanabb helyekről. 

Persze, az egó ordíthat, hogy neki nem az asztfaltozó melós füttyentése kell, hanem az Armani öltönyös bróker virágcsokra. 

Pedig a történet  az univerzum szempontjából éppenséggel tökmindegy. 

Viszont ha észreveszed, örülsz, sőt hálás vagy érte, s mosolyoddal megszórod a napszítta izzad férfiembert, akinek végülis az új járdát köszönheted, többszörösen teszel jót: vele, a többiekkel, s leginkább magaddal. 

Az univerzum pedig csak mosolyog miközben tágul: nesze, kapsz még többet, amennyit csak elbírsz!  

A szerencse azokhoz pártol, akik nevetnek - mondja az ősi taosta bölcsesség.

Alapvető tévedés  a szeretet-szerelem, mint energia szűkösségének feltételezése.

Féltékenykedő lányomnak szoktam mondani, mikor a kis hároméves szomszéd bűbájcsomagot szétszeretgetem:  puszi, ölelés, szép kedves szó nem fogy el! Minél többet adsz, annál több termelődik, s annál többet kapsz vissza! 

A szeretet nem egy alma, amit sokfele kell vágnom az örökké elégedetlenkedő osztozkodók között, hanem mindenkinek jut egy egész alma.

Kinek golden, kinek starking, kinek idared vagy granny, olyan, amilyent pont szeret.

Ma hány almát osztottál szét?