A királylány és a béka
Természetesen a Disney-hercegnők viszik a pálmát, a maguk habos-babos, tömény giccsparádéjukkal.
Így került sor a Hercegnő és a béka című, kissé kitekert, néhol megerőszakolt, s horrorelemeket is felvonultató opuszra. A történet kedvenc amcsi városomban, New Orleans-ban játszódik. Van itt elkényeztetett gazdag fehér lányka a maga fekete és szegény barátnőjével, aki alig várja, hogy megnyissa saját éttermét. Természetesen a hitelezők nem neki szavaznak bizalmat, a lányka összetörik. Kényeske barátnéja vigasztalásképpen ráadja egyik meseszép báli ruháját, s itt kezdődik a kalamajka. Egy béka kerül elő, ki csókot kér. A béka egy megvuduzott csóri herceg, aki reménykedik a hercegnő megváltó csókjában. Csók el is csattan, s a hercegnő-pincérlányból is kis zöld, nyálkás béka lesz. Minden jó, ha a vége jó alapon, végigjárják a mocsárvidéket, s ez összekovácsolja őket. Így csattan el köztük a szerelmes csók, s mindketten visszaváltoznak emberré.
Elgondolkodtam, hogyan is megy ez nálunk embereknél.
Valaki magát békának hiszi, s várja, hogy meglelje álmai hercegét, hercegnőjét, s belőle is királyt csinál. Más pedig maga a magányos királylány/fi, aki várja a megmentendő békát.
Aztán elcsattan a csók, a királylány szemszögéből az alábbi verzók lehetnek:
1. béka marad béka, királylány pedig maradt királylány
2. békából királyfi lett
Egy biztos, a Hercegnő és a béka mesével ellentétben, a királylányból(fi) nem lesz béka, ugyanis magát senki sem fogja békává degradálni.
Miről is van szó?
Próbálkozunk, egész életünk során próbáljuk megtalálni életünk tökéletes párját. Természetesen mi tökéletesek vagyunk: szépek, okosak, vonzóak és istennők az ágyban. Valóságos főnyeremény, hülye, aki ezt nem veszi észre. A kis béka pedig akad. Hopp egy csók... aztán mégegy... ha nem lesz királyfi, már megy is a levesbe.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha észrevennénk, hogy mi magunk is kis varangyok vagyunk vagy a másik ugyanolyan király, mint mi. Mivel nincsen elválasztás, így olyan emberek vesznek körbe minket, mint amilyenek mi vagyunk. Ha királylánynak érezzük magunkat akkor csupa királyba botlunk, de ha varangynak, akkor bizony kis kétéltűek hemzsegnek körülöttünk, akiktől éppen hülyét kapunk.
Mi lenne, ha a nem akaránk a másikat a magunk képére és elvárásainak megfelelőre faragni... ha csak hagynánk olyannak lenni, amilyen. S mi sem akarnánk mások lenni. Letennénk a tetszelgésről, a jobb színben mutatkozásról, elmondanánk mindent, úgy ahogy az van, s közben nem félnénk a másik reakciójától. Mert tudjuk, hogy ő elfogad. Hisz ő is tudja, hogy gyarló, s ítélkezés helyett azon van, hogy fejlődjön. S ezt viszont is megadja. Ott van, támogat, elfogad és SZERET.
Mert a szeretet nem érzés, hanem állapot.
Annak az állapota, hogy tudom, hogy milyen vagy, s ezt elfogadom. Nem változtatlak meg, de ha fejlődni szeretnél, segítek, hogy minden lény hasznára válj.
S tudom, hogy ha valamely cselekedet bennem zavart kelt, akkor magammal kell szembenéznem, s nem téged kell az érzéseimért felelőssé tenni.
Mert mi lenne, ha felfognánk, hogy nem kell senkit megmentenünk, s bennünket sem kell megmenteni.
Ha tudnánk, hogy bennünet senki sem tud, de nem is akar bántani.
Ha észrevenénk, hogy minden ellenére szerethetőek és szeretőek vagyunk.
Ha tudnánk, hogy mindennek a magunk nagyszerűsége a forrása.
Ha végre meglátnánk hogy a tér micsoda lehetőségeket rejt, hisz bármi szabadon megjelenhet vagy eltűnhet, ahogy azt megteremtjük gondolatainkkal, figyelmünk, tudatunk irányításával.
Ha csak szabadon hagynánk mindent... úgy, ahogy a dolgok vannak.
